Az elvándorlásról

Egyre több jelöltem folytat emberfeletti küzdelmeket a fennmaradásért. Vagy a munkanélküliség, az egzisztenciális bizonytalanság, tervezhetetlenség őröli fel az embereket, vagy a napi 12 órás taposómalom, a méltatlan és megalázó helyzetek sora- a kosztümös-öltönyös rabszolgasors.

Nehéz ma itthon méltó, kiegyensúlyozott életet élni. Keveseknek adatik meg, hogy normális életminőséget éljenek, amibe belefér a munka és a család is egyszerre.

Sokan aztán döntenek. Ha itthon nincsenek lehetőségek, megpróbálják külföldön. Ki családdal, ki egyedül, de egy jobb élet reményében sokan elindulnak. Pénzt, megélhetést keresni.

Viszont, ahogy látom, kevesen gondolkodnak hosszú távon a  külföldi életben. "Csak egy átmeneti időszak ez"- mondják, s hónapokon keresztül kuporognak esténként idegen matracokon, idegen emberekkel közösen bérelt lakásban- magányosan.  S a magányos estéken nyilván felmerül, hogy megéri-e? Megéri-e hosszú hónapokig nem élni, csak pénzt gyűjteni? Megéri-e feladni a régi életet, közeget, barátokat, közösséget? Soha nem felejtem Pál Feri mondatát a boldogságról tartott előadása során: ha a közeledben lakik egy barát, az a kutatások szerint 25%-al képes növelni az ember boldogságérzetét. Csupán az az érzés, hogy nem egyedül vagyunk, számíthatunk valakire, elérhető egy szeretett személy a bajban, már lényegesen boldogabbá tesz. Node egy idegen országban, idegen emberek között ez sajnos nem elérhető.

Mert ugye ha az ember egyszer elhagyja hazáját, oda már soha nem térhet vissza ugyanúgy. Soha nem lesz már olyan az otthon, mint annak előtte. A barátok eltávolodnak, a régi megszokott közeg ismeretlenként kacsint vissza. Hiszen a kint töltött évek alatt változik a környék is, más lesz az utca, kicserélődnek a szomszédok, megházasodnak a barátok, a szülők feledékenyebbek lesznek és egyre nehezebben mozognak- azaz elrobog az élet. Emellett az új élmények, új ismeretek új világlátást és szemléletet adnak hozzánk, így a régire is másként, más szemmel nézünk már. Nagy csapda ez. Aki egyszer elmegy, s éveket külföldön tölt, már nehezen találja helyét idehaza: rákerül egy láthatatlan hídra, s se a külföld, se a szülőváros nem lesz már soha igazi otthon.

 A vízválasztó talán valahol a másfél év körül van. Ha hosszabb ideig él külföldön valaki, kezd kialakulni az ottani közegben is az otthonosság érzete: barátságok szövődnek, az ismeretlen környék barátunkká válik, berendezkedik az ember. Megismer  a zöldséges, ismerős arcok sétálnak a lakóhelyünk környékén. Elkezd egy új otthonba berendezkedni az ember. S ahogy új otthonra lel, óhatatlanul eltávolodik, elszakad a régitől.

Sokan emiatt félnek külföldre menni. Egyesek ha ki is mennek szerencsét próbálni, hazavágynak, folyamatosan a lehetőségeket keresik idehaza. Nehéz lehet hazavágyó szívvel egy egész életet leélni.

A belső béke és a gazdaság- van összefüggés?

Néha elég egy tekintet, egy pár pillanatig tartó szemkontaktus és feltárul a másik ember lelke, jelleme, érzés és gondolatvilága. Nem is szükséges a külső jegyeket, a ruházatot, a kellékeket figyelni, kár időt fecsérelni a szavak összekuszáló erejére: ott a szem, mely minden belső világ tükre. A tekintet mindent elárul.

A napokban csodálatos élményben volt részem. Egy fél óra erejéig olyan emberrel beszélgethettem, akiből áradt a béke. S ez nem az a béke volt, amit magára erőltet az ember, mert a világgal vagy akár önmagával is szeretné elhitetni, hogy a helyén van és boldog. Ez a béke szilárd talajon állt, megingathatatlanul és ragyogó fénnyel sugárzott a hétköznapi emberek között egy hétköznapi pillanatban. Mindenféle erőltetetés nélkül. Nem tudom, hogy ezt a ragyogást más is észrevette-e, mindenesetre nekem sorsfordító jelentőséggel bírt az életemben.

Ahogy ott ültünk egymással szemben, az az érzésem támadt, hogyha egy szót sem váltanánk, csak hosszasan néznénk egymás szemébe, akkor is mindent tudnék róla. Mert ez az a pont, amikor nincs kérdés. Amikor az ember látja és tudja. És nem kellenek a szavak.

Azt mondják, hogy a mai gazdasági körülmények között nehéz kiegyensúlyozottnak és boldognak lenni. És akkor egyszerűen, lazán besétál valaki, aki megmutatja, hogy lehet. Olyan életkörülmények között, amelyben mások tönkremennek, kikészülnek és felőrlődnek - van valaki, aki képes felülkerekedni a külső körülményeken és békében él. Alátámasztva ezzel azt, hogy a lelki egyensúly nem a materiális világ stabilitásától függ-azaz az anyagi világtól nem függ a boldogság.

Nagy hatással volt rám ez a fél óra, azóta is többször eszembe jut naponta. Feszegetnek a kérdések: honnan ez a mély belenyugvás, elfogadás? Honnan ez az erő? Hogy csinálja, hogy képes életére külső szemlélőként nézni és egyszerűen elfogadni az itt és most-ot? Míg mások erőfeszítéseket tesznek, hogy elérjék az áhított boldogságot, meditálnak, pszichológushoz járnak, házasodnak majd elválnak, vallásba menekülnek, megtérnek  és még sorolhatnám- addig itt volt ez a Valaki, akinek a boldogság magától értetődően, erőfeszítések nélkül ment. Egyszerűen csak megélte. Ott volt a jelenben, mindenféle aggodalom nélkül, s csak úgy, mindenféle elvárás  nélkül élt.

Nem ismerem az előzményeket, a miérteket és a hogyanokat. Mindenestre az élet megcsillantotta előttem, hogy bizony, van lehetőség a boldogságra még a legnehezebb körülmények között is.

Köszönöm ezt a pillanatot. Csodaszép volt.

A jó barát nyom egy lájkot

Bizony. A barátság fokmérője a Facebook lett. 

Teljesen torz  világ ez. Amikor hajlamosak vagyunk az alapján megítélni önmagunkat és emberi kapcsolatainkat, hogy hány ember ír bejegyzést a születésnapunkon, hány ember lájkolja a feltöltött fotóinkat és hányan osztják meg az általunk kedvelt linket, akkor valami nagyon nincsen rendben.

Az internet sok mindent leegyszerűsít: lehet gyorsan pizzát rendelni és szállást foglalni. Percek alatt kiderítek egy történelmi adatot, megtervezek egy útvonalat vagy megtudom a volt osztálytársamról, hogy férjhez ment-e már.

Node az emberi kapcsolatok nem adatok, tények, vagy tárgyak. Nem lehet egy lájkkal ápolni a kapcsolatokat- maximum követni tudjuk, hogy mi történik a másikkal. Jó messziről. Manapság nincs idő arra, hogy beszéljünk, találkozzunk vagy közös élményeket gyűjtsünk és ezzel mélyítsük kapcsolatunkat. Erre a megoldás: nyomj egy lájkot. Úgyis a gép előtt ülsz egész nap, vagy a mobilodon ott a facebook, így 0-24 órában figyelheted, mi történik a másikkal. Ha lájkolsz, jó barát vagy.

Öngerjesztő folyamat ez. Lájkolunk, majd töltünk. Töltjük fel a boldog képeket magunkról, hogy minket is lájkoljanak, hogy minél többen lássák, mennyi szép helyen jártunk, milyen gazdag életet élünk és mennyire sok érdeklődési körünk van. Milyen szép a családunk, a gyerekeink. Az anyukák maguk töltik fel meztelen kisgyermekeik strandolós képeit a pedofilok örömére.

Mindenki figyelemre vágyik- azaz szeretetre. Hiszen a szeretet megnyilvánulása a figyelem. Ha valakit szeretek, figyelek rá. Tehát, ha valaki lájkol, akkor figyel, azaz szeret- ez a mai világ logikája.

Ahogy egyre jobban kiüresednek az emberi kapcsolataink, úgy egyre inkább szükség van azokra a bizonyos lájkokra, hogy legalább ideiglenesen betömködjék a szeretet-lukakat a szívünkben. Vágyunk a figyelemre, az elismerésre, a szeretetre. 

A bensőséges emberi kapcsolatoknak semmi köze a lájkokhoz. Ha egy igaz, jó barátod van, akkor az többet ér akárhány lájknál. Ha felhívhatsz valakit hajnali négykor, akkor van egy jó barátod. Ha van, aki meghallgatja szíved bánatát, akkor az többet ér minden kincsnél.

Erre törekedj.

A boldogság-  és sikeriparról

Sikeres akarsz lenni? Légy boldog!

Ma divatossá vált boldognak lenni. "Légy boldog!!!" hirdetik újfent a magazinok címoldalain. Kész iparág nőtt a boldogságkeresés igényeire építkezve. Önfejlesztő minitanfolyamok emailben, pszichológiamagazinok százai, a cikkek és blogok a neten mind-mind tanácsokkal látják el az egyre elboldogtalanadóbb népet. Ezer és ezer ige, tanítás- s az emberek pedig olvassák és olvassák......csakhogy én nem látom, hogy boldogabbak lennének. 

Mire való ez a sok recept, tanács és cikk, ha nem működik? Azt látom, hogy  a sok egyszerűnek tűnő jótanácsot olvasva nemhogy boldogabbak, hanem egyre fruszáltabbak az emberek. Csalódottak,  hiszen  cikkek ezreinek elolvasása,  praktikák tömegének bevetése után még mindig nem boldogok. A boldogság- és sikeripar bevételei közben egyre csak dagadnak és dagadnak- örömöket vásárolunk, újságokat veszünk, csakratisztító programra és jobbagyféltekés rajzolásra iratkozunk be- és még mindig nem vagyunk boldogok. Hogy lehet ez?

A blogom írása kezdetén elolvastam a hogyan kell blogot írni cikk 10 jótanácsát, amelyet a neten találtam. Nem is érzem azt, hogy a kezdetben íródott  bejegyzéseim igazán szívhez szólóak lennének. Hiszen a blog írásakor valaminek meg kell szólalni ott legbelül, és ezek a gondolatok fogalmazódnak írássá és nem a jótanácsok követése által. Nem lehet külső kényszer folytán jó blogot írni.  Ehhez hasonlóan nem lehet a tíz pontba szedett boldogság-gyorstanfolyam során elsajátítani a boldogságot, vagy a sikert.

Az emberek azonban veszik az önsegítő könyveket, mintha abból meg lehetne tanulni a siker vagy a boldogság receptjét.

Nem lehet.

Talán iránymutatást, kapaszkodót adhat a nehéz időkben, de a boldogság és siker receptjét csakis önmagunkban találhatjuk meg. Nem szükséges ehhez számmisztikát tanulni vagy angyaltanfolyamra járni. Elég befelé figyelni.

Aki boldog, az lehet hosszú távon sikeres is. Aki egyensúlyban van, képes sikeres karriert építeni magának úgy, hogy közben jól érzi magát. Ez az egyetlen  kézzelfogható recept.

A kedves olvasóban persze közben felmerülhet a gondolat, hogy mégis, merre induljon el, mit tegyen, hogy a boldogsághoz vezető útra lépjen?

Első lépésként a következőket olvasd el és gondolkodj el rajta. Egyelőre nem kérek többet, csak gondolkodj el. Ha odáig eljutsz, hogy TESZEL is valamit, már a jó útra tértél.

1. Fogadd el és szeresd önmagadat. 

Ez leírva egészen egyszerűnek tűnik, de sajnos azok számára, akiknek fontos ez a jótanács, nem olyan egyszerű elérni az önelfogadást és önszeretet. Sőt, egyáltalán azt nehéz felismerni, hogy nem szeretjük önmagunkat. Honnan tudhatjuk, ha nem vagyunk jóban önmagunkkal? Az első jele az az, hogy folyamatosan találunk valami kivetnivalót mások viselkedésében, a világban. Ha olyan gondolatok gyötörnek, hogy a másik embernek milyennek kellene lennie, hogyan kellene viselkednie, hogyan kellene minket boldoggá tennie (!), mert szerintünk mi a helyes és helyénvaló, azaz létezik a szótáradban az "ezt kellene tennie", "nem jól csinálja", "miért gondolja ezt?", vagy ha az érzed, hogy a politika, a világ ellened van, rossz és kibírhatatlan, igazságtalan, más korba kellett volna születni, vagy  miért velem történnek mindig a nagy bajok? - azaz nem tudod elfogadni a másik embert, a párodat, a világot úgy, ahogy van-  akkor önmagaddal, azaz önmagad elfogadásával van problémád. Menj el egy jó pszichológushoz, önismereti tanfolyamra vagy pszichodrámára. Értsd meg, hogy miért olyan mindenki és miért ilyen rossz világba születtél. Meg fogsz lepődni a válaszon.

2. Engedd el az EGO hamis céljait

Az ego a külvilágnak akar megfeleltetni minket. Az ego azt súgja, hogy olyan célok felé menjünk, melyek a külvilágnak való megfelelés felé visz. Ha azt érzed, hogy akkor vagy valaki, ha sok pénzed van vagy sikeres vagy, vagy ha többszáz sms-t kapsz a szülinapodra, akkor önmagadat csapod be és az egodat táplálod.

Nem vagy egyenlő azzal, amid van. - Nem vagy a házad, az autód, a szép külsőd, az izmos bicepszed. Nem leszel boldog attól, hogy felhalmozod a sok anyagi javat, vagy egyéb kelléket. Elégedett talán lehetsz, de nem boldog. S nem vagy a társad. Ha jó pasid van, vagy csodaszép barátnőd, még nem elég a belső boldogsághoz. 

Nem vagy egyenlő azzal, amit csinálsz.- Nem csak akkor érsz valamit, ha  legelső vagy az osztályban, a legjobb tanulóként végzel, a legsikeresebb munkahelyi karriert futod be, vagy első vagy a futóversenyen. A teljesítményeink nem határozzák meg azt, hogy mennyit érünk, mint ember.

Nem vagy egyenlő azzal, amit mások gondolnak rólad. Értékelésed nem egy külső ember véleményétől függ, csak a saját érzéseidnek higgy! Ha tisztában vagy önmagaddal, képes vagy reálisan nézni a tükörbe, s nem mások véleményezésétől teszed függővé önbecsülésed. Ha többszáz facebook-üzenet érkezik a születésnapodra, nem vagy szerethetőbb ember az átlagnál. Ha egy sem érkezik, nem vagy egy nem szerethető ember.

A boldogság egy út. A te saját utad.  Csakúgy a siker is. Indulj el hát rajta.

 

Hazudni önmagunknak - a rózsaszín buboréklakó

Figyelem az embereket. Ki ilyen, ki olyan túlélési stratégiával él. Van az az ember, aki felépít magáról és a világról egy idealisztikus rózsaszín buborékfelhőt, mert így könnyebb elviselni a világot- és önmagát. Teljesen irrealisztikus képe van magáról, jellemzően felfele torzít a tükör, de találkoztam ennek fordítottjával is.

Álomvilágban élni, úgy tűnik egyszerű. Hiszen ott minden rózsaszín. Mindenki szeret és mindenki jót akar - minden történés csak azért van, hogy az adott személy kiválóságát igazolja. Soha nem azért, hogy felnyissa a szemét. A rózsaszín buborékfelhő azonban azért készült, hogy a szembesülésre képtelen személy egy külön, elszigetelt világot tudjon építeni saját magának, amelyben hazudhat önmagának. Ahova nem lehet utánanyúlni, hiszen a buborék rugalmas héjáról lepattan minden. Ha tükröt tartasz elé, a buborék visszaveri a tükörképet, így soha nem láthatja meg igaz önvalóját, míg a buborékban él.

Milyen magányos élet is ez. Igaz, hogy minden rózsaszín, minden csodaszép, de ezt a világot nem tudja megosztani senkivel. Ott trónol önmaga, s azt gondolja, hogy ő mindenek felett áll, hiszen az ő világa a mérhetetlen szeretet, jóság, megértés és romlatlanság. Itt nincs romlottság, gonoszság, ártó szándék vagy rosszindulat. Itt minden csupa, csupa jó. S a legszebb saját önmaga. Maga a tökély.

Szabad-e kipukkasztani ezt a héjat?  Szabad-e kívülállóként felébreszteni a buboréklakót? Honnan tudjuk, hogy felkészült arra, hogy kilépjen? Hogyan lehet felkészíteni a kilépésre? S lehet-e egyáltalán?

Fontos, hogy megértsük, a buborékban lakni nem jó. A buborék szerepe a biztonság megteremtése. Addig, míg lakója nem talál valakit vagy valamit, amely egy biztos pontot adhat neki az életben, nehezen tudja elhagyni régi, megszokott álomvilágát. Kell valaki, akiben bízhat,  aki kézenfogja, lassan felnyitogatja a szemét és kivezeti onnan. Ehhez azonban magának az egyénnek is akarnia kell a változást, fel kell készülnie arra, hogy szembesüljön saját magával és a világgal. Ennek alapfeltétele pedig az, hogy felismerje, hogy álomvilágban él. Ez meg a buborékvilág természete miatt csaknem lehetetlen. Ördögi kör ez. 

Mit árul el munkádról az, ahogy eszel? A 7 fő típus

A múltkori bejegyzésem a futás és a személyiség kapcsolatáról új gondolatokat inspirált. Ha lehet kapcsolat a futás mikéntje és a személyiség között, akkor az evés mikéntje talán még jobban rávilágít egy ember karakterére. Hiszen az étel maga az élet. Ahogy az ételhez viszonyulsz, úgy viszonyulsz élethez is.

Nyilván az is lényeges, hogy mit eszünk, mennyire tudatosan eszünk, mennyire egészségesen étkezünk, de talán a legjobb személyiségrajzot az étel elfogyasztásának mikéntje mutatja meg. Megfigyeléseim során az alábbi karaktereket gyűjtöttem össze (a karakterek jellemzően keverednek, sokszor jelenik meg több is egy emberben)

1.  A lassú evő, azaz a Gourmand

Van az a típus, aki az ételt lassan megrágva fogyasztja el. Minden falatot élvez. Szeret enni. Nem fogyaszt el nagy mennyiségeket, inkább a minőségre hajt. Az ilyen típusú emberek nem habzsolják az életet, viszont értékelnek minden apró örömet. Munkájuk során is szeretnek átgondoltak lenni, élvezettel dolgozni. Lehet rájuk számítani, kitartóak. Nem dolgoznak sokat, de nem is csinálnak semmit se feleslegesen, se rosszul. Sokszor önzőek. Jó stratégák.

2.  A gyors evő, azaz a Habzsoló

Gyorsan, szinte rágás nélkül tünteti el az ételt. Inkább férfiakra jellemző szokás. Többnyire a mennyiség hajtja, válogatás nélkül kapkodja be a falatokat. Nehezükre esik az önkontroll. Munkájukban is a gyorsaság jellemző, képtelenek átgondoltan dolgozni, és nem tudnak prioritásokat állítani.  Hektikusan végzik a munkájukat. Energiájuk miatt viszont igazi húzóemberek lehetnek a cégnél. Impulzívak.

3. Aki mindig turkálja az ételt, azaz a Finnyás

Egyeseknek szinte semmi étel sem jó. Piszkálják, turkálják az ételt, kiválogatják egyes alkotóelemeit, mert pl. nem szeretik a gombát, a borsót stb. Egyszer túl híg a leves, máskor túl sűrű. A hús vagy túl zsíros, vagy túl száraz. Mindig van valami bajuk. Képtelenek élvezni az életet. Az ilyen ember a munkájában is nehézkes, körülményes, aggodalmaskodó. Legyünk vele óvatosak!

4. Aki órákig rendel, azaz a Döntésképtelen

Van, aki kétszer annyi ideig nézegeti az étlapot, mint mások. Dönt, majd újra kinyitja a menüt, és változtat. A pincért ezerszer megfuttatja, mert soha nem tudja, hogy mit is kíván, mi is esne jól neki. Az ilyen ember döntésképtelen. Nemcsak az étteremben, a munkában is agyára megy mindenkinek.

5. Aki elméleti síkon hoz döntést, azaz a Tudományos

Az ilyen típusú ember nem aszerint dönt, hogy mit kíván, hanem végigfuttatja agyában az elmúlt pár napban elfogyasztott ételeket, és eldönti, hogy most inkább fehérjére van- e szüksége a szervezetének vagy rostra. Tudományos alapokon hozza meg a döntését. Nélkülözi az érzelmeket. Munkájában rideg, hideg, tárgyilagos ember, aki képtelen az empátiára. Viszont nem labilis, ezért bizonyos helyzetekben kitűnő vezető lehet. A diétázók nem ebbe a kategóriába sorolandóak!

Van még ötlet???

Arról, hogy mi is az élet célja 

Fiatalkoromban céltudatos voltam. Sorra kitűztem magam elé célokat, amiket rendre el is értem: megvolt az áhított munka, az anyagi javak, az éves rendes nyaralás. Gyűjtöttem a kellékeket. Szép budai lakás, új autó, trendi pasi. De valami hiányzott. Azt hittem, ha halmozom az örömöket, fenntarthatom az elégedettséget, (amit én akkor boldogságnak hittem), így évről évre egyre egzotikusabb nyaralások kellettek és egyre extrább ruhák. Össze voltam zavarodva: hogy lehet, hogy megvan minden, sőt még annál is több,s én továbbra is  boldogtalan vagyok?

Ez volt az a pillanat, amikor gyökeresen más irányba kezdtem indulni. Változtattam. Nem tudtam merre, hogyan, de azt tudtam, hogy muszáj. Keresnem kell. Ha itt nincs, máshol meglesz. Munkát cseréltem, szakmát változtattam, új párkapcsolatba kezdtem. Nem segített.

A pénz, a siker, a hatalom nem tesz boldoggá. Ezt már biztosan tudtam. De akkor mi? Az akinek a felszínes örömök nem elegendőek, miben tud kiteljesedni? Miben tudja megtalálni az értelmet?

Életem legnagyobb feladata volt önmagamra találni. A boldogságot célként kitűzni ugyanis lehetetlen, hiszen nem egy feladat végrehajtásáról szól, egy sokkal összetettebb, bonyolultabb út vezet ide. Nem lehet to do listeket gyártani majd sorra kipipálni őket, azzal, hogy a ház megvan, az autó megvan, a gyerek megvan- akkor mostantól boldog leszek. 

Gyakran találkoztam vezetőkkel, jelöltekkel, kik így élik le egész életüket. Az elégedettséget összetévesztik a boldogsággal.  S amikor az élet döntéshelyzet elé állítja őket, többnyire kapaszkodnak a nagy autójukba, a puccos állásukba és inkább feláldozzák magánéletüket, kapcsolatukat, házasságukat. Mert ez a kor, a társadalom elvárása. Fura világ ez.

Az élet célja nem lehet más, csak a boldogság. S a boldogsághoz vezető út egyedi, mindenki másképp éri el. Nincsenek sablonok, szabályok, bejáratott utak. Nincs tuti módszer. Mindenkinek magának kell rátalálnia. Kezdd azzal, hogy szeretsz. Első lépésként önmagadat. Nem is olyan egyszerű az.

Teljesítmény-predikció másképpen

Sokan járnak futni, különösen népszerű Budapesten a Sziget. A futás mikéntjét elméleti oldalról vizsgálva azt láttam, hogy közel hasonló fizikai állóképességgel is eltérő módon futják le az emberek ugyanazt a távot. Kiválasztási szakemberként pedig az foglalkoztat, hogy ezt lehet-e személyiségvonás meghatározásra, vagy akár teljesítmény-előrejelzésre használni, de mindenképpen érdekes kérdést vet fel, hogy ki milyen ütemben, tempóban, taktikával jut el a táv végéig.

 

Van az a típus, aki a  futás elején óriási lendülettel indul neki a távnak, szinte minden erejét mozgósítva. Nyilván ez az ütem aztán alábbhagy, elfogy az erő, elfogy a kitartás.  A végére belassul, szinte lépésben, kifulladva ér a végére.

Egy másik futó lassú tempóval, magát és erejét próbálgatva ismerkedik a futással kezdetben, próbálgatja magát, majd szépen felgyorsul és relatíve állandó tempóval futja le a kör hátralévő részét.

Egyesek a táv elejétől a végéig egyenletes léptekkel haladnak, s egyenletes ritmusban jutnak be a célba is.

Van olyan futó, aki ritmusát folyamatosan váltogatva, hol gyorsan, hol lassan halad, újra és újra erőt gyűjt az előtte álló szakaszra. Előfordul, hogy meg-megáll és újult erővel folytatja ismét.

Megannyi variáció lehetséges.

A kérdés csupán az, hogy a nagy lendülettel induló vajon az életben, a munkában is nagy hévvel kezd neki új dolgoknak, majd lelkesedése később alább hagy? Akár meglehet, hogy többet érez magában, mint amire képes?

Az egyenletes tempójú futó folyamatosan kiszámítható teljesítmény nyújt? Nincsenek kilengései, jobb és rosszabb napjai, egyenletesen csinálja a munkáját?

A lassan induló pedig először ismerkedik a feladattal, majd miután komfortosan érzi benne magát, beáll egy tempóra, teljesítményre és azt képes a végéig fenntartani?

A tempót váltogató, meg-megállónak pedig a munkában is szüksége van arra, hogy leálljon, inspirációt szerezzen ahhoz, hogy képes legyen tovább dolgozni?

Emellett érdekes az is, hogy ki fut csapatban és ki az, aki leszakad a többiektől, ki az, aki előre fut, azaz inkább egyedül, saját tempójában szereti teljesíteni a távot. Ki az, aki bevárja a többieket? Ki az, aki nem meri a saját tempóját használni, inkább a többiekéhez igazítja azt?

A vizsgált személyek személyiségét és futását ismerve azt gondolom, hogy szoros az összefüggés a személyiség és a futástáv teljesítésének mikéntje között.

Bár nyilván ez csupán elméleti megközelítés, és kiválasztási eszköznek teljesen alkalmatlan, de azt gondolom, hogy érdemes akár saját magunkat ez alapján vizsgálni és jobban megismerni.

Milyen a jó startupper? II.rész

A startupper motivációja és a jellemző buktatók

Az egyik legfontosabb motiváció a hatékonyság, teljesítmény. Ez akár lehetne viselkedési jellemző is, de azért a motivációk közé sorolom, mert egy vállalkozás elindításához egy adott feladathoz kapcsolódó hatékonyság és teljesítmény a legfontosabb. Lehet valaki hatékony a munkahelyén bizonyos feladatok elvégzése során, mégsem lesz egy feladathoz kapcsolódóan kiemelten hatékony. A hatékonyság feladatfüggő. Ezt összekapcsolnám azzal a ténnyel, hogyha egy adott egyén szeret egy adott feladatot csinálni, akkor azt jellemzően jól is csinálja, következésképpen hatékony lesz a munkavégzése. Viszont egyes feladatokban lehetséges, hogy nem találja meg a flow élményét, így unottan, kelletlenül végzi, így az eredménye is ennek megfelelő lesz.

A másik fontos motivációs faktor a kognitív motiváció. A gondolkodó, agyaló, tanulni vágyó egyéneknek több ötletük, meglátásuk lehet, és jellemzőan a meglátásaikat, agyalásuk eredményét szeretnék is megvalósítani. Az ilyen ember örökösen kutat, gondolkodik, információt gyűjt, emberekkel beszél, gondolatokat cserél, szeret minél több dolgot ismerni, látni, megtapasztalni. Ők az igazi újítók. A korszakalkotó felfedezések nagy része ilyen motivációk táptalaján született.
 
 
Nem elhanyagolható kérdés a bizonytalanság tűrése. A sikeres startupperek motiváltak abban, hogy ismeretlen ösvényekre tévedjenek- tudják, hogy az úttaposás sok kétséggel jár , mert soha nem lehet tudni, hogy mi vár az út végén: siker vagy kudarc. Az igazi startupper azonban nem rémül meg a kétes kimenetelű utakon való járástól, számára ez egy várt, izgalmas és vágyott dolog, mintsem ijesztő. Mielőtt belevágnál egy cég építésébe, kérdezd meg magadtól: komfortosan mozgok az ismeretlenben? Ki merek lépni az ismert-ből és képes vagyok nyugodtan dolgozni egy állandóan változó környezetben? A magasabb bizonytalanságtűrő faktorral rendelkező emberek sokkal nagyobb arányban érnek el sikert.

S mik a buktatók?

S pár szót írnék az olyan buktatókról, melyek a nem megfelelő "startupper" gondolkodásból fakadnak.

Az egyik leggyakoribb probléma a túlzott magabiztosság. Nagyon vékony a határ a magabiztosság és az elbizakodottság között. Az elbizakodott ember ugyanis hajlamos arra, hogy saját képességeit, készségeit, tudását és tapasztalatát túlértékelje, míg a magabiztos reálisan értékeli azokat. Az elbizakodott túl nagy kockázatokat vállal be- nem járja eléggé körbe a kérdéses részeket, nem gyűjt kellő mennyiségű információt, nem validálja az ötletét, nem kér tanácsokat, mert "hisz" saját magában s ezáltal szükségtelen rizikókba hajtja magát. Így a bukás esélye is megnő. Az effajta "rakéta" típusú vállalkozó azonban azért értékes, mert energiát visz egy vállalkozásba. Mindenesetre az a legszerencsésebb, ha társként egy óvatos, körültekintő és kevésbé "lendületes" embert választ.

Többször láttam, hogy egyesek hajlamosak az általánosításra. Ez szintén komoly buktató lehet. Ebben az esetben a startupper kisebb mintákon végzett megfigyeléseit vetítheti ki az egész lakosságra. Például a háromgyermekes kismama -akinek élete a 3 gyermeke-, olyan vállalkozást indít, amely speciális igényeket elégít ki pl.a gyermek 8-10 hónapos, járni tanuló korában (pl a járás megtanulásához szükséges eszköz piacra dobásában látja a jövőt). Neki a mindennapjai forognak gyermekei körül, s mivel környezében is jellemzően kismamák vannak, akiknek szintén sokat segítene egy ilyen ötlet- így a szűk mintán vett információk gyűjtésével hajlamos azt érzékelni, hogy egy komoly horderejű problémára talált megoldást, s megvan a tuti ötlet. Amennyiben széles körű piackutatást végezne, láthatná, hogy idehaza csökken a születések száma, így csökken a piac. Ha nagyobb mintán végezne tanulmányokat, lehet, hogy csak minden 20. kismama találná érdekesnek a találmányát. A valóság pontatlan érzékelése során levont következtetésekre épülő vállalkozások komoly eséllyel buknak el.

Az alternatívákban való gondolkozás, azaz a megbánás is gyakori. Ez komolyan visszahúzhatja a vállalkozás előremenetelét és egy helyben való toporgást eredményez. A mi lett volna ha? típusú kérdésekkel csak a múltban vájkálunk, s magunkat bizonytalanítjuk el. Az erre hajlamos egyének ugyanis folyamatosan a másik, a meg nem lépett alternatívát tartják a helyesnek- általában utólag. Viszont ez a gondolkodás súlyosan kihat a jelenre, jövőre is, hiszen már előre rettegnek, hogy a nem a megfelelő döntést hozzák majd meg. Az effajta bizonytalanság csírájában öli meg a legjobb ötletet is: "lehet, hogy mégiscsak a másik ötletet kellene piacra vinnem?" kérdés első feltevésekor.

Vizsgáltam, hogy egyes sikeres vállalkozóknál hogyan lehetséges, hogy ezen tényezők jelentős hányadának hiánya esetén is fennmaradtak, naggyá nőttek.Ebben az esetben azt láttam, hogy a kitartáshoz mindig erős személyes motiváció és flow élmény szükséges. 
Egyes esetekben úgy lesz valaki sikeres vállalkozó, hogy egyszerűen imád valamit csinálni és folyamatosan azzal foglalatoskodik szabadidejében, pl imád hímezni- melyet eleinte csupán csak saját örömére tesz (jelen van a flow, így a hatékonyság is), majd új és új mintákat, formákat talál ki (kognitív motiváció). 

A csodás, hímzett ruhákat egyre több ismerős veszi, mígnem rájön, hogy ő egyedül képtelen ellátni a keresletet. Ekkor felvesz még egy hímzőt. Lépésről lépésre, tapasztalati úton szerzi meg a piaci információkat és nem előzetes felmérések során. Számára ugyanis ez nem vállalkozás, hanem örömforrás, mely szinte észrevétlenül dagadhat egy akár 10 főt foglalkoztató vállalkozássá.

Ha valakit csupán a siker motivációja hajt, és nem a feladat öröme, biztosan elbukik. Fordítva viszont- azaz ha egy feladat végzése igazi boldogságforrás egy adott egyénnek, azaz ez az alap motiváció - akár "akaratlanul" is egy komoly vállalkozást építhet. Ha valakit csak a pénz mozgat, nagy valószínűséggel rövid életű vállalkozás gazdája lesz csupán.

Munkaerőközvetítők tevékenysége számokban 2012
A külföldre közvetítésben van a növekedés kulcsa?

Hazánkban rendelet (118/2001. (VI. 30.) Korm.) szabályozza a munkaerőközvetítők működését, működésükhöz nyilvántartásba vétel szükséges, s a rendelet évenkénti adatszolgáltatási kötelezettséget is előír elő a magán-munkaközvetítőknek éves tevékenységükre vonatkozóan, amely kötelezettséget a tárgyévet követő január 31-éig kell teljesíteni. A begyűjtött adatokból évente statisztika készül, melynek eredményét röviden közzé teszem.

Magyarországon 697 db adatszolgáltató magán-munkaközvetítő működik, ebből  391 db végzett ténylegesen közvetítői tevékenységet a 2012-ben, 2011-ben pedig 398 db volt a számuk.

A 2012. évben a magán munkaerő-közvetítők összesen 118,0 ezer közvetítést (sikeres és sikertelen együtt) végeztek, ebből a sikeres közvetítések száma 33,3 ezer volt. Az előző év adatával összehasonlítva megállapítható, hogy 2012-ben 13,4 ezer fővel (28,7%-os csökkenés) kevesebb munkát keresőt sikerült elhelyezni.

Sikeres elhelyezések számának alakulása Magyarországon db
(kék-fizikai, piros- szellemi)

A sikeresen munkához juttatott munkát keresők között a tárgyévben a fizikai foglalkozásúak voltak többségben, közöttük is a szakmunkások, illetve a betanított munkások. A szellemiek között az ügyintézők, ügyviteli alkalmazottak voltak a meghatározóak.

 

A magán-munkaközvetítőknek a legtöbb munkavállalót a korábbi évekhez hasonlóan feldolgozóiparba sikerült kiközvetíteni, a tárgyévben a munkavállalók 33,7%-a volt ide sorolható (11,2 ezer fő).

A tárgyévben az összes sikeres közvetítés 80,5%-a belföldre (26,8 ezer fő), 19,5%-a (6,5 ezer fő) pedig külföldre történt.

Összesen 28,7%-kal csökkent a sikeres közvetítések száma 2012-ben. Ez a csökkenés kizárólag a belföldre történő sikeres közvetítéseknek a mérséklődéséből fakad, hiszen a külföldre történt sikeres közvetítések száma nőtt, 10,4%-kal. Ezzel párhuzamosan a munkavállalók belföldre irányuló sikeres munkához juttatásának száma 44,4%-kal csökkent.

Külföldi "kivándorlás"

2012-ben 14,8%-kal emelkedett az előző évhez képest az Európai Unió valamely tagállamába sikeresen kiközvetített magyar munkavállalók száma.

A táblázati adatok is mutatják, hogy 2011-hez képest a közvetítések legfontosabb célországai nem változtak, azonban egymáshoz viszonyított helyzetükre érdemes röviden kitérni. Ausztriába például 2011-ben 0,6 ezer főt sikerült kiközvetíteni, 2012-ben viszont már 1,1 ezer főt, tehát közel kétszer annyit. E növekedésnek eredményeképpen átvette az Amerikai Egyesült Államok 2011-ben még elfoglalt első helyét.
Hollandia 2011-ben is a második helyet foglalta el a sikeresen kiközvetítettek célországainak listáján, amelyen Németország a harmadik helyet foglalta el.
Megvizsgáltam, hogy a kivándorlók aránya milyen megoszlást mutat a szellemi és fizikai foglalkoztatottak között. A táblázat jól szemlélteti, hogy míg Ausztriába, az USA-ba, Hollandiába a nagy számok mögött elsősorban fizikai dolgozók állnak, a Egyesült Királyságot, Svájcot és Görögországot viszont többnyire szellemi dolgozók választották 2012-ben.

Fizikai és szellemi elvándorlók aránya a munkaerő-közvetítők által elhelyezettek állományában (2012)

A közvetítők mutatói

2012-ben összesen 595 ezer munkát kereső kereste fel a tárgyévben tevékenységet végző 391 magán-munkaközvetítőt.

Egy-egy közvetítő átlagosan 85,1 sikeres közvetítést végzett. Egy közvetítőre a legtöbb sikeres közvetítés Békés megyében jutott (177,5 fő/ közvetítő), emellett magas volt még ez a mutató a Fővárosban (120,9 fő/közvetítő), Nógrád (94,3 fő/közvetítő) és Somogy megyében (86,3 fő/közvetítő).

Az adatszolgáltató magán-munkaközvetítők 2012-ben összesen 11,2 milliárd Ft-nak megfelelő összeget realizáltak, ez a szám a 2011-es évben 27,8 mrd Ft volt.